Tomatoes Braun Ingredients

Paradicsomalma
A paradicsom a világ első számú zöldsége. Tudom'nzos neve Solanum lycopersicum. A magyar paradicsom szó a „Paradicsom almája”, „paradicsomalma” kifejezésből rövidült.
Természetes megjelenésének helyszíne a perui Andok, ahol a spanyol hódítók felfedezték, majd hazavitték mamájuknak, azonban a nyugati civilizációnak kétszáz évbe telt, amíg rájött, hogy a paradicsom nem olyan mérgező, mint ahogyan azt néhány arisztokrata gondolta. A hír elterjedését követően a paradicsom lett a francia forradalom, a mediterrán konyha, illetve a pizza egyik fő alapanyaga világszerte. 
Kisebb csoda: a paradicsomból végül mindig túl sok terem.

Fesd pirosra!
A paradicsom számos nagyszerű tulajdonsággal rendelkezik. Egészséges a szív és a vér számára, íze pedig összehasonlíthatatlanul kellemes, enyhén savanykás. Színe azonban ennél is fontosabb.
A legtöbb étel fakó lenne a természetes paradicsompiros szín nélkül. Tehát ha Ön egy festőhöz hasonlóan használja a paradicsomot, a legjobb úton halad afelé, hogy színesen és ízletesen főzzön. Szinte bármilyen mártáshoz vagy zöldséghez hozzáadhat egy paradicsomot, vagy legalább egy hangyányi sűrített paradicsomot, s ettől jobb ízű lesz. A legtöbb esetben ebben hatékony támogatást nyújt a Braun Multiquick Artiste.

A stresszoldó "Gazpacho" (ejtsd:gaszpacsó)
A gazpacho a spanyolok hideg, zöldséges paradicsomlevese. A Tufts University-n dolgozó amerikai tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy napi egy csésze Gazpacho csökkenti a vér tipikus stressz tüneteit. Véleményük szerint a pozitív hatás valószínűleg a számos összetevő - a paradicsomon kívül az uborka, hagyma, fokhagyma, édes paprika, olíva olaj, valamint a fűszerek - együtthatásának köszönhető.
A Braun Multiquick Artiste könnyedén pépesít bármilyen szilárd alapanyagot, így a készülék használatával egyszerűen elkészítheti saját gazpacho-ját, vagy bármilyen más, új, kreatív paradicsomos levet.

Hűtés nélkül, kérem
Két hasznos tudnivaló:
A paradicsom elkészítése során ne használjon alumínium edényt, ugyanis a zöldség magas savtartalma reakcióba lép a fémmel, amely hatással van az étel ízére, illetve az Ön egészségére.
Soha ne fagyassza le a friss paradicsomot! A hideg befolyásolja a növény ízét, ezért szobahőmérsékleten tárolja! Az ételben található főzött paradicsom azonban nyugodtan lefagyasztható, ebben az esetben az étel a jövőben is ugyanolyan ízletes marad.