4. szakasz: kalandozás az ízek birodalmában

Körülbelül 9-től 12 hónapos korig

9 és 12 hónapos kora között babájának már vannak kedvenc ételei, és megkezdheti a próbálkozást az önálló evéssel. A teljesen sima állagú pürék egyre kevésbé népszerűek.

 Azt is tapasztalhatja, hogy gyermeke egyszeriben visszautasítja az evést, mert figyelmét helyette egyéb körülötte zajló izgalmas dolog köti le, s ezért a kanállal való etetés nincs igazán ínyére. Noha ez kihívást jelenthet az Ön számára, legyen türelmes - ez a fejlődésnek egy pozitív jele és egy lépés affelé, hogy gyermekét hamarosan ugyanazokkal az ételekkel tudja megkínálni, mint a család többi tagját.

 A hónapok előrehaladtával a babának felkínált ételek palettáját tovább bővítheti új ízekkel. A zöldségféléket és kemény gyümölcsöket alaposan főzze meg és vágja hasábokra, vagy mixelje durvára a Braun Multiquick botmixerrel, alacsony sebességfokozaton. A húsokat szintén megfőzve és durvára pépesítve, vagy alaposan felaprítva kínálja.

 Kb. 12 hónapos korban, már kis mennyiségben kemény sajtokkal - pl. trappista - is próbálkozhatunk, mivel az gazdag fehérjeforrás, tele van a fogak és csontok számára szükséges kalciummal, továbbá számos olyan zsírokat tartalmaz, amelyeket ebben a korban még a szervezet energiává tud alakítani. Egész tojást (természetesen jól megfőzve) szintén beiktathatunk a gyermek étrendjébe, mivel ez is a protein és nélkülözhetetlen vitaminok egyik fő forrása.

Étrend tervező 9-12 hónapos babák számára

Tekintse meg napi menü-összeállításunkat és ötleteinket, melyekkel új ízeket csempészhet növekvő babája étrendjébe.

A 9-12 hónapos babák számára összeállított ételtervezőhöz kattintson ide…

Receptek

Stage 4 recipes

Az összes bébi- és gyermekétel recept letöltése (PDF formátumban)

Jelölések:
 V = Vegetáriánus
 TNT = Tejet Nem Tartalmaz
 F = Fagyasztható
 CS = a család számára készített étellel kombinálható

Figyelem! Noha a honlapon található recepteket páratlan gondossággal válogattuk össze, ennek ellenére ha kételyei támadnak, - különösen ismert vagy vélt allergia esetén - fontos, hogy egyeztessen a gyermekgyógyásszal vagy a gyermekorvossal!


Sárgabarackos pulykafasírt

Jelölése: TNT, CS
10-12 fasírt elkészítéséhez
Kb. 30 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 15 perc

Hozzávalók

  • 5 dkg vöröshagyma, negyedelve majd a Braun Multiquick ételaprítóban felaprítva
  • 1 teáskanálnyi oliva olaj
  • 15 dkg darált pulykamell
  • 6 dkg friss kenyérmorzsa teljes kiőrlésű kenyérből
  • 2 felaprított sárgabarack
  • Közepes nagyságú tojás fele, fölverve
  • 2 evőkanálnyi napraforgóolaj a kisütéshez

Elkészítése

Közepes lángon fonnyassza puhára a hagymát oliva olajon, ezután hagyja kihűlni. Helyezze a darált pulykamellet egy nagyméretű tálba, adja hozzá a megfonnyasztott hagymát és a többi hozzávalót, majd egy villa segítségével alaposan keverje össze. Két desszertes kanál segítségével formázzon belőle fasírtkorongokat és óvatosan, egyenként helyezze azokat forró olajba, miközben kissé ellapítja tetejüket. Süsse a fasírtokat mindkét oldalukon aranybarnára. Tálalás előtt 2-3 percig hagyja "pihenni".


Tészta szójás-cukkinis-paradicsomos mártással

Jelölése: V TNT CS
3-4 adag elkészítéséhez
Kb. 40 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő:

Hozzávalók

  • 1 teáskanálnyi növényi olaj
  • 4 dkg vöröshagyma, negyedelve majd a Braun Multiquick ételaprítóban felaprítva
  • 4 dkg feldarabolt cukkini
  • 5 dkg szójagranulátum
  • 20 dkg darabolt konzervparadicsom
  • 1 evőkanálnyi friss almalé édesítés nélkül
  • friss bazsalikomlevél, aprítva
  • 35g száraztészta

Elkészítése

Öntse a növényi olajat egy lábasba, és mérsékelt lángon párolja meg a felaprított vöröshagymát. Adja hozzá a cukkinit és párolja tovább a zöldségeket. Keverje el benne a szójagranulátumot, és forrósítsa át mindaddig, amíg az egyenletesen meg nem barnul. Tegye rá a paradicsomot és lassú tűzön főzze kb. 5 percen keresztül. Adja hozzá az almalevet és a friss bazsalikomot, majd főzze még 5 percig, miközben a mártás besűrűsödik. Eközben főzze ki a tésztát. Amikor a mártás elkészült, hagyja kissé kihűlni, majd a Braun Multiquick kézi botmixerével készítsen belőle sima állagú paradicsomos mártást. Helyezze bele a tésztát és mixelje könnyedén fogyasztható állagúra.


Minestrone egyszerűen

Jelölése: V F CS
6 adag elkészítéséhez
Kb. 1.5l ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 35 perc

Hozzávalók

  • 5 dkg vöröshagyma, negyedelve majd a Braun Multiquick ételaprítóban felaprítva
  • 12 dkg darabokra vágott sárgarépa
  • 5 dkg darabokra vágott póréhagyma
  • 2 közepes nagyságú burgonya, meghámozva, kockákra vágva
  • 20 dkg darabolt paradicsom
  • 1 l zöldségleves kockából készült alaplé (lehetőleg só nélkül)
  • 2 teáskanálnyi paradicsompüré
  • 75g frozen petites pois
  • 5 dkg száraz levestészta (tetszés szerinti formájú)
  • 2 evőkanálnyi Parmezán sajt

Elkészítése

Párolja puhára a hagymát, a póréhagymát és a sárgarépát (kb. 5 perc) tegye bele a burgonyát és főzze az ételt további 2 percen át. Adja hozzá a paradicsomot, az erőleves kockából készült alaplét és a sűrített paradicsomot, forralja fel az ételt, majd mérsékelt lángon folytassa a főzést. Következő lépésben adja hozzá a borsót és az apró levestésztát, majd főzze még 5 percen keresztül. Mixelje a megfelelő állagúra a Braun Multiquick kézi botmixere segítségével. Sajttal meghintve tálalja.


Húsgombócok mártásban (gyermekeknek)

Jelölése: TNT, F, CS
Kb. 25-30 húsgombóc elkészítéséhez
Elkészítési idő: 20 perc

Hozzávalók A húsgombócokhoz:

  • 25 dkg sovány darált sertéshús
  • 5 dkg vöröshagyma, negyedelve majd a Braun Multiquick ételaprítóban felaprítva
  • 2 éves kortól 6 dkg csiperke gomba apróra vágva
  • 10 dkg friss kenyérmorzsa
  • 2 tojás sárgája
  • 1 evőkanálnyi növényi olaj

A paradicsommártáshoz:

  • 25 dkg friss paradicsom, meghámozva, kimagozva, felaprítva
  • 1,5 dl víz vagy zöldségleves kockából készült alaplé
  • fél fej vöröshagyma apróra vágva
  • 1 evőkanálnyi sűrített paradicsom
  • 1 evőkanálnyi friss fűszernövény apróra vágva, pl. bazsalikom, petrezselyem vagy kakukkfű

Elkészítése

Melegítse elő a sütőt 180ºC-ra. A húsgombócok elkészítéséhez keverje el a hozzávalókat, majd készítsen belőle kb. 25 húsgolyót, amelyeket a mártás elkészítéséig a hűtőszekrényben tárol. A mártáshoz helyezze az alapanyagokat egy lábasba és forralja fel, majd csöndes lángon főzze további 20 percen át. Hagyja kihűlni, majd a Braun Multiquick botmixerrel mixelje sima állagúra. Ha ezzel elkészült, vegye ki a húsgombócokat a hűtőből, és olajban süsse ki azokat világosbarnára. Helyezze a húsgombócokat egy hőálló edénybe, öntse le a mártással és tegye a sütőbe 45-50 percre. Tésztával vagy burgonyával tálalja.


Bircher müzli

Jelölése: V CS
Kb. 3-4 adag elkészítéséhez
Kb. 25 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 5 perc (hűtése 24 órán át a hűtőszekrényben)

Hozzávalók

  • 2 evőkanálnyi zabpehely
  • 3 evőkanálnyi zsíros tej
  • 3 evőkanálnyi víz
  • 1 evőkanál joghurt
  • 10 dkg aszalt gyümölcs a Braun Multiquic aprító készülékben felaprítva
  • 1 kisebb körte

Elkészítése

A körte kivételével keverjen el minden hozzávalót és tegye a hűtőszekrénybe éjszakára. Tálalás előtt reszelje le a körtét és adja az ételhez. Nyáron lehűtve, télen kissé felmelegítve kínálja reggelire.


Cukkinis tészta

Jelölése: V TNT CS
6 adag elkészítéséhez
Kb. 35 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 5 perc (hűtése 24 órán át a hűtőszekrényben)

Hozzávalók

  • maréknyi fenyőmag
  • 25 dkg töltött tortellini
  • 5 dkg vaj
  • 16 dkg cukkini feldarabolva, majd a Braun Multiquick aprító készülékben felaprítva (akár 2 részletben)
  • 1 gerezd fokhagyma a Braun Multiquick aprító készülékben felaprítva
  • kevéske citromlé
  • 2-3 babérlevél

Elkészítése

Egy serpenyőbe adagolt olajon pirítsa meg fenyőmagvakat aranybarnára - vigyázat, könnyen megéghetnek! Ezt követően mozsárban zúzza össze a pirított fenyőmagvakat. A gyártó utasításait követve főzze ki, majd szűrje le a tortellinit. Fonnyassza puhára a vajon a fokhagymát majd a cukkinit és adjon hozzá egy facsarásnyi citromlevet. Helyezze rá a tortellinit és alaposan keverje össze.


Csirkehúsleves tésztával

Jelölése: TNT F CS
6-8 adag elkészítéséhez
Kb. 75 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 20 perc

Hozzávalók

  • 6 dl forró, tyúkhúsleves kockából elkészített alaplé só nélkül
  • 2 előre főzött, bőrétől megfosztott csirkemell szeletelve (kb. 15 dkg)
  • 75 g száraz tészta
  • 40 dkg konzerv vajbab, leöblítve és leszűrve
  • 10 g friss petrezselyem a Braun Multiquick aprító készülékben felaprítva

Elkészítése

Öntse a húslét egy nagyméretű edénybe és forralja fel. Tegye bele a felszeletelt csirkemellet és a tésztát. Fedő alatt lassú tűzön főzze kb. 5 percig, majd adja hozzá a vajbabot. Főzze további 5 percen át amíg a csirkemell át nem forrósodik, a tészta pedig meg nem fő. Végül, adja hozzá a petrezselymet, majd tálakba szedve kínálja.


Sajtos makaróni

Jelölése: V CS
6-8 adag elkészítéséhez
Kb. 60 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók

  • 25 dkg makaróni tészta
  • 4 dkg vaj
  • 5 dkg vöröshagyma a Braun Multiquick aprító készülékben felaprítva
  • 4 dkg sima liszt
  • 5 dl anyatej/tápszer
  • 10 dkg cheddar vagy trappista sajt a Braun Multiquick aprító készülékben felaprítva

Elkészítése

Melegítse elő a sütőt 180°C-ra. Főzze ki, majd szűrje le a makaróni tésztát. Fonnyassza puhára a hagymát 10 percen keresztül, majd adja hozzá a lisztet. Adagolja rá a tejet és mérsékelt láng fölött keverje sima állagú mártássá. Adja hozzá a makarónit és a reszelt sajt felét. Keverje össze, majd kanalazza át az egészet egy hőálló tálba és szórja a tetejére a maradék sajtot. 15-20 percre helyezze a sütőbe.


Ananászfagylalt

Jelölése: V F CS
6 adag elkészítéséhez
Kb. 60 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 10 perc (+ 5 óra a fagyasztás)

Hozzávalók

  • 1 csésze sima tejszín
  • 1 csésze felaprított ananász
  • 1/2 csésze anyatej/tápszer
  • 1/2 csésze jégkocka

Elkészítése

Helyezzen az alapanyagokat a csőrös mixelőpohárba és mixelje el a Braun Multiquick kézi botmixerrel. A sima állagú turmixot helyezze a fagyasztószekrénybe és fagyassza 5 órán keresztül.


Padlizsánkrém

Jelölése: V TNT CS
4 adag elkészítéséhez
Kb. 40 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 20 perc

Hozzávalók

  • 1 nagyméretű padlizsán
  • 1/2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanálnyi citromlé
  • 2 evőkanálnyi tahini
  • 1 púpozott evőkanálnyi joghurt

Elkészítése

Állítsa a grillsütőt magas hőfokra. Villával szurkálja át, majd grillezze meg a padlizsánokat egészen addig, amíg héjuk mindenütt fel nem hólyagosodik. Hagyja kihűlni, majd húzza le a héját. A padlizsán húsokat helyezze egy szűrőedénybe és 10 peren keresztül hagyja lecsöpögni, majd helyezze egy edénybe és adja hozzá a fokhagymát, a citromlét, a borsot, a tahinit és a joghurtot. Braun Multiquick kézi botmixerrel készítsen belőle pürét. Egy szelet pirítósra, vagy puffasztott rizsre kenve tálalja.


Yoghurt smoothie

Key: V F
Portions: 6
Makes approx. 700ml
Cooking time: 3 mins

Hozzávalók

  • 250ml yoghurt – either plain, vanilla or flavored
  • 1 banana or other fruit
  • 250ml milk

Elkészítése

Place all ingredients together in a beaker and blend using the Braun Multiquick hand processor.


Héjában sült burgonya, megtöltve

4 félbe vágott sült burgonya elkészítéséhez
Kb. 35 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 90 perc

Hozzávalók

  • 2 közepes nagyságú burgonya
  • 8 dkg póréhagyma feldarabolva, majd a Braun Multiquick aprító készülékkel felaprítva
  • maréknyi friss zöldfűszer
  • 2 teáskanálnyi oliva olaj
  • 2 teáskanálnyi sótlan vaj

Elkészítése

Melegítse fel a vajat és az olajat egy kisméretű edényben. Fonnyassza meg rajta a póréhagymát 2 percen keresztül, majd vegye le a tűzről. Az egész burgonyák közepébe vájjon kis mélyedést, a kivágott darabkákat tegye félre. Helyezze a megpárolt póréhagymát és a friss fűszereket a mélyedésbe, és tömje be azokat a félretett darabkákkal. Tekerje a burgonyákat fóliába, majd helyezze 180°C-ra előmelegített sütőbe 75 percre, amíg egy villával könnyedén átszúrhatóvá nem válik. Vegye ki a burgonyákat a fóliából és vágja őket félbe. Kanalazza ki a belsejüket, törje össze és helyezze vissza a burgonya héjába, majd tálalja.

A héjában sült burgonya a család egyik kedvenc étele az év minden szakában. Az idősebbek számára a töltelékbe kerülhet fokhagyma, és az asztalnál további fűszerezésre kerülhet sor.


Cukkini leves

4 adag elkészítéséhez
Kb. 60 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 25 perc

Hozzávalók

  • 1/2 kg cukkini feldarabolva
  • 2 közepes nagyságú burgonya, felkockázva
  • 1 kisméretű meghámozott és felaprított vöröshagyma
  • 1/2 gerezd zúzott fokhagyma
  • kevéske oliva olaj
  • 3.5 dl alacsony sótartalmú zöldségleves kockából készült alaplé
  • 2 evőkanálnyi natúr joghurt

Elkészítése

Fonnyassza puhára a vöröshagymát és fokhagymát az oliva olajon. Adja hozzá a burgonyát. Helyezzen az edényre fedőt, és takaréklángon néhány kevergetés mellett párolja lassan kb. 15 percen keresztül. Öntse rá a zölséglevet és forralja fel. Főzze mindaddig, amíg a burgonya meg nem puhul, (5-10 perc) majd botmixerrel mixelje a levest sima állagúra. Adja hozzá a joghurtot és tálalja.


Sajtos rakott burgonya

6-8 adag elkészítéséhez
Kb. 50 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók

  • 3 közepes nagyságú, hámozott burgonya
  • 1 dl tej
  • 1/2 dl főzőtejszín
  • 1/2 fokhagymagerezd zúzva
  • 1 szál kakukkfű
  • 5 dkg Parmezán, a Braun Multiquick aprító készülékben alaposan felaprítva
  • 5 dkg trappista sajt

Elkészítése

Melegítse elő a sütőt 180ºC-ra. Szeletelje fel a burgonyát kb. 1/2 cm vastagságú karikákra. Egy lábasban tegye fel melegedni a főzőtejszínt és a tejet, forralja fel, adja hozzá a zúzott fokhagymát és a kakukkfüvet, majd főzze mindaddig, amíg a burgonya meg nem puhul. Amikor elkészült, kanalazza ki a felét egy hőálló tepsibe. Hintse rá a Parmezánt és a trappista sajt felét. Erre helyezze a maradék burgonyát és tetejére a maradék sajtot. Öntse rá a tejszínt és a tejet amelyben a burgonyát megfőzte. Helyezze a sütőbe 10-15 percre. Amikor megsült, törje át alaposan, vagy készítsen belőle megfelelő állagú pépes ételt a Braun Multiquick készülékével.


Krumplilángos

3-4 adag elkészítéséhez
Kb. 40 dkg ételmennyiséghez
Elkészítési idő: 20 perc

Hozzávalók

  • 35 dkg meghámozott és lereszelt burgonya
  • 5 dkg vöröshagyma, negyedelve majd a Braun Multiquick ételaprítóban felaprítva
  • csipetnyi frissen őrölt feketebors
  • 1 evőkanálnyi vaj

Elkészítése

Egy tálban keverje el a reszelt burgonyát, a hagymát és a borsot. Egy kisméretű serpenyőben olvassza meg a vajat, majd helyezze bele a burgonyamasszát, amelyet egy nagyobb kanál segítségével egyengessen el egyenletesen. Fedje le a serpenyőt és alacsony lángon süsse a lángost kb. 15 percen keresztül, míg az alsó fele aranybarnára nem sül. Egy nyeles lapát vagy hasonló konyhai eszköz segítségével fordítsa a lángost másik oldalára. Süsse tovább a lángost, de már a fedő nélkül, amíg a másik oldala is szép aranybarnára sül./p>


Vega palacsinta

4 adag elkészítéséhez Kb. 40 dkg ételmennyiséghez Elkészítési idő: 10-15 perc

Hozzávalók

  • 2 kisméretű cukkini először feldarabolva, majd a Braun Multiquick aprjtó készülékben felaprítva
  • 5 dkg sima vagy rétesliszt
  • 2 tojás
  • 4 evőkanálnyi anyatej/tápszer
  • kevéske oliva olaj

Elkészítése

Reszelje le a cukkinit, majd verje fel a tojásokat. Keverje el a liszttel a tojást, adja hozzá lassan a tejet és egy villa segítségével keverje ki a tésztát. Helyezze bele a reszelt cukkinit. Egy serpenyőben forrósítsa fel az olajat, majd helyezzen bele egy nagy kanál masszát és süsse 2-3 percig. Egy nyeles lapát segítségével fordítsa másik oldalára és süsse azt is aranybarnára. Ne aggódjon: az első nem mindig sikerül!


BabyMeals iPhone App

iPhoneBraun’s free and fantastic iPhone app comprises over 100 recipes for your baby and toddler.

View in iTunes for more informations and free download...